Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Első lépés a gyógyuláshoz a méregtelenités

 

 

 

Tisztulás,salaktalanitás,méregtelenités!!!

 

   

 

tisztulas1.jpg

 

 

Az egészség elsősorban attól függ, mit eszünk, továbbá emésztünk, belső anyagcserénk mennyire egészséges, vagyis belső " tisztasági fokunktól ".

A vér folyékony állományában áramló vérsejtek mellett olyan anyagok is felhalmozódhatnak, melyek megnehezíthetik az életfontosságú funkciók működését, ez pedig előbb-utóbb betegségek kialakulásához vezethet. Ilyenek az ételek és italok alkotórészeként elfogyasztott tartósítóvegyületek, amelyeket a szervezet nehezen tud kiüríteni. Ugyancsak ide tartoznak a szervezet természetes salakanyagai, amelyek olykor kiüríthetetlenül nagy mennyiségben képződnek, illetve a kiválasztásuk, ürülésük a szervek nem tökéletes működése miatt nem megfelelő



Sok betegség visszafejlődhet, ha az ember képes megtisztítani a vérét és közömbösíteni a benne lévő fölös, illetve túl nagy savmennyiséget.  
  
A vér tisztaságáért a szervezetben leginkább a vékonybél felel, aminek a hasznosítható tápanyagokat el kell választania a teljes fölvett anyagmennyiségtől. A vér tisztaságát másodlagosan befolyásoló szervek a máj, a vese és a vastagbél. 


NAGY CSALÁN ( Urtica Dioica )

csalan.jpg

 

Hogyan gyűjtsük a nagy csalán gyógynövényt?

A csalán levelét és gyökerét hasznosítják gyógyászati célra. Levelének gyűjtési ideje március-április, gyökérzetét (Urticae radix) pedig ősszel vagy tavasszal szokták gyűjteni.

A csalánlevél és herba a leggyakrabban felhasznált drogok.

A legerősebb vértisztitó növényünk a csalán. Kiűzi a testből a mérgeket, ugyanis feloldja az anyagcseréből származó salakanyagokat, és ezzel egyidejüleg a vesét fokozottabb vizkiválasztásra serkenti. Ebből következik, hogy a csalántea a teljes emésztőcsatornát is tisztitja és fokozza a szervezet védekező erejét. Az alkalmazás első napjaiban a vizelet gyakran sötétebb szinű, és erős szagú. A kőképződésre hajlamos emberek igyanak rendszeresen csalánteát, hogy idejében kiválasszák a vesehomokot. A csalánt főzelékként is fogyaszthatjuk, de vigyázni kell, mert a napokig történő folyamatos fogyasztása ( bár ez ritkán fordul elő )vesegörcsöt okozhat. Hetente egy alkalommal érdemes főzeléket fogyasztani. . A csalán sok vasat is tartalmaz, ezért elősegiti a vérképzést. Kovasav tartalma miatt 4-6 hét használat elteltével kb. ugyanennyi szünetet is kell tartani, hogy a kovasav kiürüljön!!!!

Tea: Csészénként 3 teáskanálnyi drogot öntsünk fel forrásban lévő vízzel, majd 10 perc után szűrjük le. Vértisztító kúrákhoz javasolják, mert alaposan átmossa a veséket.

Jó tudni a csalánról!

Ne forgalmas, poros utak mellett gyűjtsük a csalánt! Elégtelen szív- és veseműködés miatt kialakult ödémák esetén használata nem javasolt.

 

 

 

GYERMEKLÁNCFŰ ( Taraxacum Officinale )

 

Általános salaktalanitó hatását tekintve alig marad el a csalántól(máj és a vesék működé­sét szabályozzák, ezért a növény számos olyan betegség kezelésére alkal­mas, amikor a szervezetből különféle méreganyagokat kell eltávolítani) 

A friss szárak fájdalommentesen oldják az epekövet, szabályozzák a máj és epe működését. - Az ásványi sók mellett a pongyola pitypang fontos gyógy- és építőanyagokat tartalmaz, amelyek az anyagcsere-betegségek gyógyításában igen fonto­sak.

Az állandóan betegeskedő embereknek, akik levertnek és fáradtnak érzik magukat, ajánlatos kéthetes kúrát csinálniuk a gyermekláncfű szárával. EI fognak csodálkozni, micsoda nagyszerű a hatása.


  • a gyökér erősíti a májműködést: hasznos a májgyulladás és a sárgaság kezelésére
  • a gyökér elősegíti az emésztést azáltal, hogy az epe termelését és kiválasztását serkenti: az epekő kialakulásának megakadályozására
  • a levél vízhajtó hatású: a retenció csökkentésére ( vizelethajtó hatását magas káliumtartalmának tulaj­donítják)
  • Teakészítés:1 púpozott teáskanál pitypang-gyökeret éjszakára 1/4 liter hideg vízben beáztatunk, másnap felforraljuk és leszűrjük. Ezt a mennyiséget reggeli előtt és után fél órával kortyonként fogyasztjuk el. 

 

 

 

 A nyírfa levél teája jó vértisztító gyógytea
 
 
Gyógyhatása

Magas flavonoid tartalmának köszönhetően a közönséges nyír levele vízhajtó és gyulladáscsökkentő, illetve húgyúti és vesefertőtlenítő szer. Vízhajtó tulajdonságát viszonylag magas C-vitamin tartalma is elősegíti. A betulinsav a sejtekre mérgező, és bizonyos származékai (amidok) vírusölő hatást fejtenek ki.

 

Felhasználása

Belsőleg a nyír levelét enyhébb húgyúti gyulladásokra – hólyaghurut, húgycsőgyulladás – javasolják.
Húgyúti kövek és vesekő esetén, valamint ödémák kezelésére is alkalmazzák.
 
Figyelmeztetés

A közönséges nyírnek az előírt adagban jelenleg semmilyen mérgező, káros hatása nem ismert. Allergiát viszont kiválthat.  

 

 

Zsurló, a vértisztító kúrák fontos gyógynövénye

 

 

zsurlo.jpg

 

 

 Magyar elnevezésük egykori felhasználásukkal függ össze, asejtfalak magas kovaanyag-tartalmától érdes szárakat súrolásra, fémek finom csiszolására használták.

 Magyarországon az Equisetumnemzetségnek 8 faja él.

Gazdag ásványi anyagokban – szilícium (10%), kálium és kalcium–, amelyek vízhajtó tulajdonságaiért felelősek

Hogyan gyűjtsük a zsurló, mezei gyógynövényt?

A mezei zsurló fiatal, ún. meddő hajtását használják gyógyászati célra, melyet június-augusztus folyamán érdemes gyűjteni.

A növény leírása:A gyógynövény flavonoidokat, kovasavat, csekély arányban alkaloidokat, hosszú szénláncú zsírsavakat tartalmaz.

A tiszta agyagföldben termő zsurló a legnagyobb gyógyhatású. A lelőhelyétől függően 3-16% kovasavat tartalmaz, amely igen jó gyógy­hatást vált ki


 felhasználása:

"Pótolhatatlan" vérzések, vérhányás, hólyag- és vesepana­szok, vesekő- és homok esetén. Minden embernek naponta egy csésze zsurlóteát kellene fogyasztania kúraszerűen. Eltűnnének a reumás, köszvényes és idegfájdalmak, egészséges lenne minden ember életének az alkonya.

Fájdalmas hólyaghurutok, görcsölő fájdalmak ellen nincs jobb szer, mint a leforrázott zsurló, melynek gőzeivel egy fürdőköpenybe burkolózva a hólyagot melegítjük. Ha néhányszor megismételjük, a baj gyorsan megszűnik. Ettől a forró gőzöléstől megszaba­dulnak fájdalmaiktól azok az idős emberek, akiknek hirtelen elakad a vizeletük és rettenetes kínokat állnak ki, mert a vizeletük egyáltalán nem, vagy csak cseppenként távozik.

Vesehomok, vese- és hólyagkő esetén forró ülőfürdőt kell venni, közben meleg zsurlóteát kortyolgatni. A vizeletet visszatartjuk, hogy végül erős nyomással kipréseljük magunkból. Ily módon legtöbbször a kövek is távoznak. Kitűnően alkalmas mind külsőleg mind belsőleg a húgyutak gyógyítására.

Vesemedence-gyulladás és -gennyesedés esetén már egyetlenzsurló-ülőfürdő cso­dát tesz. A zsurlós ülőfürdők kívülről fokozzák a vesék vérellátását, ezáltal a szemben csökken a nyomás, úgyhogy a látászavarok lassan megszűnnek.

Az egyik legkiválóbb Kneipp-követő német orvos, dr. Bohn a legnagyobb elismeréssel szól a zsurlóról: "A zsurló egyrészt kiváló vérzéscsillapító, másrészt - és ez még fontosabb

- nagyszerű vesetisztító. A forrázással készített zsurlótea fogyasztása után könnyen ürül a bőséges, sötét színű vizelet. Vízkór esetén nagyon gyorsan hat.

Ha más vizelethajtó szer nem használ, hagyjunk el minden egyéb gyógyteát, és igyunk négy-öt (makacsabb esetekben hat) napon át öt-hat csésze zsurlóteát, de csak kortyonként egész napra elosztva. A tapasztalat azt mutatja, hogy a víz a legtöbb esetben elhajtható."

Tapasztalat, hogy gyakran még a súlyos porckorong-panaszokis gyorsan rendbe jönnek a zsurlófüves ülőfürdőtől, amennyiben nem egy ideg becsípődése okozta. A röntgenfelvételek az életkornak megfelelően elhasznált csigolyákat mutatnak, ámde semmi ok, hogy a fájdalmak ne szűnjenek.

A fájdalmakat a hibás működésű vese nyomása okozza, ami a tapasztalat szerint felfelé terjed és áttevődik a gerincoszlop felületén futó idegekre. A zsurlós ülőfürdő, azáltal, hogy mélyre hat a vesébe, azonnal megszünteti ezt a felfelé tartó nyomást.

zsurló főzetével kell lemosni és borogatni a viszkető, pörkös, varas, gennyedő bőrkiütéseket. Ezek a lemosások és fürdők segítenek gennyes körömágygyulladásfekélyes láb, szőrtüsző-gyulladás esetén is. A zsurló-tinktúra különö­senlábizzadás ellen ajánlható.

Ezzel dörzsöljük be a lábat, miután alaposan megmostuk és jól megszárítottuk. Ezenkívül azonban naponta reggel éhgyomorra, fél órával a reggeli előtt egy csésze zsurlóteát is meg kell inni. Lábizzadás ellen ugyanilyen jól hatnak a zsurlós lábfürdők.Korpásodás ellen mossunk hajat naponta zsurlófőzettel és utána finom olívaolajjal dörzsöljük be a fejbőrt. A korpásodás hamar elmúlik.

Jól használható gargalizálásra mandulagyulladás, a száj nyálkahártyájának gyulladása, szájpenész, fogínyvérzés és –gyulladás esetén. Tartós orrvérzés esetén borogatásként alkalmazzuk a lehűtött zsurlófőzetet. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a zsurló egyike a legjobb orvosságoknak légútimegbetegedések, mind krónikus hörghurut, mindtüdőtuberkulózis esetén.

Ha rendszeresen fogyasztjuk teáját, kovasav jut a szervezetbe, ami elősegíti a tuberkulotikus tüdő gyógyulását, de megszünteti a betegség okozta általános gyengeséget is. Vértisztító hatása révén a zsurló veronikával együtt alkalmazva jól szolgálja az érelmeszesedés és az emlékezőképesség gyöngülésének megelőzését.

A híres idegorvos, dr. Wagner-Jauregg írja egy helyütt: "Az idegbetegek kétharmada nem kerülne gyógyintézetbe, ha a veséjük egészséges lenne." Azóta sok szerencsétlennek ajánlhattam zsurlós ülőfürdőt, akiket vesezavar miatt depressziók, téveszmék, dühroha­mok kínoztak. Az ülőfürdő segítségével elkerülték az ideggyógyintézeti kezelést. Ebben az esetbencsalán és cickafark mellett zsurlófű-teát is kell inni, reggelente és estelente 1-1 csészével.

Tea: 1 evőkanál szárított mezeizsurló-hajtást főzzünk fel 3 dl vízben 5 percig, majd hagyjuk állni kb. negyedóráig, és szűrjük le. A tea keserű ízű, de kiváló gyógyír húgyúti fertőzések kezelésénél. Fürdő: Fürdővizünkhöz 3 maréknyi szárított mezeizsurló-hajtást adjunk. A fürdés maximum negyedóráig tartson. Vesemedence-gyulladás, vesehomok esetén alkalmazható. Borogatás: Forraljunk fel 4-6 evőkanál szárított mezeizsurló-hajtást 1 liter vízben, lassú tűzön 30 percig főzzük, majd szűrjük le. A főzetbe mullpólyát mártsunk, és helyezzük a gyógyítani kívánt testrészre. Napi 2-3 borogatás ajánlott.


Jó tudni a zsurló, mezeiről!

Szív- és vesebetegségben szenvedőknek nem ajánlott teájának rendszeres fogyasztása. Krónikus vesebetegség esetén használatának megkezdése előtt kérjük ki a kezelőorvos véleményét. Nem tévesztendő össze a mérgező hatású mocsári zsurlóval (Equisetum palustre L.) és az ágas zsurlóval (Equisetum ramosissimum Disf.) . A mezei zsurló teakeverékbe más zsurlót nem szabad belekeverni mérgező palusztrin alkaloidja miatt.

Érdekesség a zsurló, mezeiről.

A zsurlók ősi növények, legtöbb fajuk már kihalt, a maiak rokonai a karbonkori őserdőt alkotó zsurlófáknak. Már i. sz. 50-ben Dioszkoridész is ismerte és alkalmazta a zsurlót vizelethajtó és vérzéscsillapító szerként. Epe- és májbántalmak elleni teakeverékek gyakori alkotórésze. A növény a benne lévő kovasav miatt kemény és érdes tapintású, ezért használták előszeretettel edények tisztítására

 

 

 

  •  Készíthetsz gyermekláncfű, csalán, zsurló és nyírfalevél keverékéből is tisztítóteát!
     
    A teákat kúraszerűen, maximum 4 hétig fogyaszd!